Válótársak: Best of Alföldi

január 12. | RTL Klub
Az Alföldi Róbert által alakított Károli Kornél coach-ként próbált segíteni Dávidnak (Scherer Péter) és Tamarának (Balsai Móni) - ... Tovább...


A nyomorúság hatalma – Kritikák a Sötétség hatalmáról Alföldi Róbert állította színpadra Budaörsön Tolsztoj legkevésbé sem tolsztojos darabját. Budapesten is látható lesz az Apáca show! A Blikk információi szerint a 2018 augusztusában Szegeden bemutatásra kerülő Apáca show musicalben a már kihirdetett négy művész (Feke Pál, Molnár Piroska, Alföldi Róbert, Peller Anna) mellett az előadásban Budapesten látható lesz Janza Kata, Peller Károly, Szabó P. Meghalt a magyar X-Faktor 2013-as versenyzője 23 éves korában súlyos betegségben elhunyt a vajdasági származású Karapándzsity Kristóf, aki még a 2013-as magyar X-Faktorban indult. Halálának hírét a Szabad Magyar Szó közölte – írja a Blikk. A bulvárlap emlékeztet rá, hogy a vajdasági fiú annak idején nagyon meghatotta Tóth Gabit és Alföldi Róbertet az első tévés szereplésén (bár a döntőbe nem sikerült bejutnia), utóbbi egy hosszú. Kísértetek a Centrálban Henrik Ibsen művét viszi színre január 5-én Alföldi Róbert. Új darabot mutat be Alföldi Róbert Örök problémákat jár körbe Alföldi Róbert rendezésében a Centrál Színház. A Kísértetek című darab női főszereplőjével, Básti Julival beszélgetett az InfoRádió. Ibsen ritkán játszott darabját, a Kísérteteket mutatja be péntek este a Centrál Színház Alföldi Róbert rendezésében. A nap fotója – Valentin nap éjszakája Balsai Móni és Makranczi Zalán szereplésével állított színpadra Dicső Dániel egy szokatlan és baljós Valentin napi történetet. Elhunyt az X-Faktor 23 éves énekese – Alföldi Róbert így búcsúzott tőle Karapándzsity Kristóf a 2013-as magyar X-Faktorban indult. Ibsent rendez Alföldi Róbert Január 5-én mutatják be a Centrál Színházban Ibsen annak idején példátlan botrányt kavaró drámáját, a Kísérteteket, Básti Julival a címszerepben. Alföldi Róbert is szerepelni fog a Válótársak új évadában Az RTL Klub szériájának egyik mellékszerepében tűnik fel a színész. Ismerje meg az RTL hírműsorainak kulisszatitkait Hogyan emlékszik Erős Antónia az első napjára az RTL képernyőjén? Hol volt Szellő István a XXI.